LOADING...

Swann kamera női szemmel

by Aniko Csrmz

SWANN KAMERA

Pár nappal ezelőtt megérkezett hozzánk a Swann okos kamerája, hivatalos nevén; SWWHD-INTCAM Swann Full HD biztonsági kamera.

Személy szerint alig vártam, hogy kikerüljön a dobozából és elkezdjük sajátos, minden körülmények közötti tesztelését.

Tudom, hogy a gyártók pontosan leírják a termékekről, hogy mit tudnak és azt, milyen körülmények között tudják. De nő révén, és talán átlagon felüli műszaki érdeklődéssel, sokkal jobban szeretek magam rájönni, megélni és örülni az új –addig általam nem feltétlen ismert– funkcióknak. Persze azért az sem rossz, ha van valaki, aki hosszú évtizede “benne van“ a szakmában és ugyan némi mosollyal a szája szegletében fogadja a naiv kérdéseket vagy szemléli az őszinte meglepődöttséget, avagy csalódottságat egy-egy felismerés kapcsán, de  szívesen ad választ és terelget ebben az igen izgalmas világban. Nem rossz, mert az ember lánya egyből tudja, hogy hülyeséget kérdezett (mert annyira magától értetődő a válasz) vagy csak olyan nőiesen naivan gondolkodik a technikai újdonságokról.

Visszatérve a tapasztalatokra.

Először is a SWANN kamera külső megjelenése mindenben megfelel az elvárásnak. Na persze nem csak azért, mert valóban pont úgy néz ki mint ahogy a dobozon látszik; hanem azért mert valóban első ránézésre kívánkozik az, amire “kitalálták“. Vezetéknélkülisége nem szab határt a felhasználási opcióknak, csupán a wifi jelünk erőssége.  Épp ezért javasolt wifi routerünk közelébe elhelyezni, vagy wifi jelerősítőt használni. Ez ma már könnyen megvalósítható, hiszen sokszor a falak e szempontból átjárhatatlansága önmagában indokolttá teszi a jelerősítő használatát a megfelelő jelerősség eléréséhez valamennyi helyiségben.

A kamera kínálta mobilitást kihasználva nem is akartuk fixen rögzíteni sehová, sokkal inkább gondoltam folyamatosan áthelyezni a lakás és a terasz különböző pontjaira.

Kültéren és beltéren

Természetesen elsőnek a bejárat megfigyelésébe kezdtünk bele. Ez azt jelenti, hogy mivel nem zártlépcsőházi ingatlanban lakunk, a kamera kültérre került. A gyártó ígéreté szerint ez egyáltalán nem jelent gondot, hiszen IP65 időjárásálló minősítéssel bír. Maga az IP rövidítés Ingress Protection, jelentése: behatolás elleni védelem; az elektronikát védelmező külső borítás, tok  környezeti behatások elleni védettségét jelzik vele. Mivel ez az adat –nem szakmában jártasként- nem sokat mondott, utánanéztem és igazán megnyugtatott.

A kamera teljes mértékben védett por ellen és kisnyomású vízsugár ellen, minden irányból. Ez mindenképp jóhírnek mutatkozott, hiszen trópusi esőzések váltották a szélviharokat az utóbbi napokban és kicsit féltem, hogy vajon mennyire fogom jól látni a kamera által közvetített LIVE képeket, felvett videókat. Nos jelentem, hibátlanul működött!

swann-SWWHD-INTCAM-smart
swann kamera beltéren
okos kamera

A SWANN kamera elhelyezése

A bejárat fölé kihelyezett kamerát, a gyártó által a csomagolásban megtalálható mágneses állvánnyal rögzítettük. Tapasztalat alapján javasolt –amennyiben hosszabb távon vagy folyamatosan szeretnénk kültéren használni- fixen rögzíteni. A mágneses állvány használata inkább beltéren lehet megoldás, ugyanis ott nincs kitéve pl. madarak megpihenési  szándékának és így a kamera az álltalunk beállított szögben marad. Továbbá hatékonyabb nem feltétlen a bejárat fölé elhelyezni, hanem majdnem szemmagasságban, ahol jól kivehető marad az érkező arca is. A kamera éjszaka is lát minimum 8, maximum 10 méter távolságig. Mozgásérzékelés esetén képet és hangot egyaránt rögzít a beépített mikrofonnak köszönhetően. Mozgásrögzítés az úgynevezett Swann True Detect technológiának köszönhetően csak akkor történik, ha olyan hőkibocsájtású objektum kerül a kamera 120 fokos látóterébe, mint az emberek, nagyobb testű háziállatok vagy autók.

Csak kényelmesen

Hát ezt a funkciót imádtuk! Túl azon, hogy végre megtudtam, hogy ki mikor érkezik és indul reggel 😉 egyik reggel mikor hatalmas robajra ébredtünk elég volt a telefonos applikációban megnézni mi is történik odakint. Csodálatos dolog vasárnap kora hajnalban NEM kiugrani az ágyból és vállalhatatlan, ezzel együtt nem kontrollálható arccal kinyitni az ajtót és megnézni, hogy wtf történik hajnali 3 órakor. Ehelyett ágyban maradva csak az appot megnyitva elmormolni egy kedves mondókát a szomszédok felmenőági rokonairól, felbecsülhetetlen.

SWANN kamera a kertben

Miután áthelyeztük a kamerát a teraszra -mágneses tapadásának köszönhetően a párkányra-, elkezdődött az igazi titkos megfigyelés és a nagy meglepetés sem maradt el.

Végre megtudtuk, kik szotyizzák össze a teraszra vezető lépcsőt és biztosítják a mindennapi takarítani valót. A bűnösök igazán kedves, kétlábúak. Lehetetlen haragudni, de ugyanakkor mégiscsak neveletlenek. Nagyon elégedetten mutogattam az applikáción keresztül a megfigyelt területet és a rajtakapott betolakodókat. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy rendületlenül vártuk felbukkanásukat napról-napra. A nyolcéves lányommal fogadásokat kötöttünk, a nap melyik szakaszában érkeznek, és mekkora felfordulást hagynak maguk után.

swann
swann kamera

Szülői felügyelet

Egyik nap úgy alakult, hogy a SWANN kamerát csak úgy letettük a könyvespolcra és ahogy kell, ott is felejtettük. Egészen addig tartott az “elfelejtés“, mikor minden egyes mozgásra push üzenetet küldött a telefonomra. Rögtön értésemre adta, hogy állítsam át, hiszen most beltéren használom, ráadásul úgy, hogy otthon tartózkodunk. Azonnal vettem az “adást“ és (ki)használva a lehetőséget áthelyeztem a lányom szobájába, majd megkértem próbáljon egy kis rendet rakni. Felhívtam a figyelmét arra, hogy látni fogom mit csinál a kamerán keresztül, szóval ne húzza el az időt mással. Túl az első párperces hülyéskedésen, mutogatáson és jópofizáson, mindketten elfelejtettük, hogy bármikor láthatom hogyan alakul a rendrakó projekt. Kis idő elteltével a nagy csend lett gyanús – ahogy ezt minden gyakorló Szülő tudja 🙂

Rápillantottam a telefonomon lévő applikáción keresztül a lányomra. Hogy őszinte legyek, nem ért meglepetés. Rajzolt a legnagyobb rendetlenség tetején. Belefeledkezve az idő gyors múlásába és elfelejtve azt, amit megbeszéltünk. A folytatást nyilván nem kell részleteznem…

Nagy nevetések közepette abban a pillanatban értette a lányom, hogy honnan tudtam, nem azt teszi, amire kértem; de az a kérdés nyitva maradt előtte; hogy máskor, mikor nincs is kamera, mi Szülők honnan tudunk (majdnem) mindent (?)  🙂

Tapasztalat

A kamerát az elmúlt két hét alatt mi töltöttük, de ennek oka –szemben a gyártó általi adattal, ami szerint akár 3 hónap is lehet egy töltés- főleg az volt, hogy mint minden újdonság nagy érdeklődésnek volt kitéve. Nem csak akkor ellenőriztük a LIVE stream-et, mikor push üzenetet kaptunk a kamerától, hanem amikor csak eszünkbe jutott.

Ilyen az, mikor valami népszerű, új, pláne, ha mindkettő egyszerre. A kamera töltésének gyakorisága nagyban függ a használat mikéntjétől. Preferálva a megújuló energiaforrások használatát, igazán szimpatikus a gyártó ilyen irányú megoldása, azaz a kamerához csatlakoztatható Solar panel, melyet ugyan külön vásárolhatunk meg, de mindenképpen javasolt, ha folyamatos töltöttséget szeretnénk és Földünk jövőjével is törődünk.

A kamera tesztelése alatt az volt az érzésem, hogy folyamatos, megbízható távfelügyelet alatt áll az otthonom anélkül, hogy ezért külön havidíjat fizetnék.

Ráadásul nőként, saját magam is tudom installálni mind a kamerát, mind az applikációt.

Igazi DIY (Do It Yourself = Csináld magad) termék.

Egyetlen dolog vett el több időt a kelleténél. A telefonos applikációba a megfelelő profilkép feltöltése. De ez is csak azért, mert nő vagyok 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..